A házasság mint szövetség

Amikor egy ember megszületik, édesanyja a legfontosabb számára. Ahogy növekszik, pár hónaposan már édesapja is fontossá válik, majd a felnőtté válásig ők a legfontosabbak számára. Ők adják a táplálékot, ők nevelik, ők elégítik ki testi, lelki és szellemi szükségleteit. A felnőtté válásig és azon is túl sok személy, dolog, tárgy és közeg veszi körül a felnövekvőt.

A házasság mint szeretetkapcsolat

Amikor hősünk megtalálja a "Nagy Ő"-t, és társával együtt kölcsönösen úgy döntenek, hogy életük párjául választják a másikat, ez a döntés a korábbi kötelékek elhagyását jelenti. Nem a teljes felszámolásra gondolok, hanem arra, hogy a legfontosabb kötelék ezután már nem a gyermek-szülő kapocs, hanem a párkapcsolatot összekötő kapocs. Gyermekként, s ifjúként ideális esetben a szülőkkel való kapcsolat volt a legfontosabb. Ez most megszűnik. Ez nem azt jelenti, hogy cserben hagyják szüleiket, hanem azt, hogy egy új és mindennél erősebb szövetség kezdődik köztük, amelybe senki más nem léphet be rajtuk kívül. A jó házasság legfontosabb szempontja tehát elhagyással indul. A fiataloknak el kell tudniuk hagyni a szülőkkel fenntartott "legfontosabb" köteléket, mert helyette egy új és erősebb született.

Talán azt kérded most: Erősebb? Azt mondom: igen, erősebb! Mert a legideálisabb szülő-gyermek kapcsolat sem lehet olyan mély, mint a jó házasság. Egy jó szülő-gyermek kapcsolatban lehet komoly szellemi és lelki egyetértés, de testi nem lehet. A házasságban viszont lehet jó szellemi lelki kapcsolat -sőt talán még mélyebb is, mert vannak olyan intimitások, melyet az ember párjával gördülékeny természetességgel meg tud beszélni, míg a szüleivel nem- s emellett ott van a testi régió, a teljes testi-lelki feloldódás és odaadás a nemi területen. Már ebből is látszik, hogy az ideális párkapcsolat három kapoccsal van összekapcsolva, míg a szülői-gyermeki kötelék maximum kettővel lehet.

De emellett még ott van az idő tényezője is. Normális esetben, még ha fájó is, de így van. szüleink előbb elhunynak, mint házastársunk, ígynem szüleinkkel, hanem házastársunkkal maradunk egy szeretetközösségben. Ha nem lehetnek gyermekeink, mert ilyen is megtörténhet, akkor megint csak párunk az, akivel kettesben maradunk egy szeretetközösségben. Ha gyermekeink születnek és megnőnek, ők is kirepülnek, ők is családot alapítanak, és megint csak házastársunkkal kettesben maradunk egy szeretetközösségben.

Végül egy harmadik szempontot is figyelembe kell vennünk, s ez az élet továbbadása. Amikor "elhagyjuk" a szüleinkkel való legfontosabb köteléket, azért tesszük, hogy egy új családot alapítsunk, utódokat teremtsünk. Ezzel szüleink életét, génjeit, tulajdonságait tovább örökítjük utódainkban. Ez az élet egyik legszebb alkotása, amikor az élet, életet teremt. Ebben megint csak házastársunk "egy velünk", és nem a szüleink. S amikor gyermekeink kirepülnek, ők is megteremtik saját utódaikat, így biztosítva az élet tovább adását. Nem véletlenül és nem ok nélkül szakadnak el tőlünk, s mi sem véletlenül szakadtunk el szüleinktől, hanem az élet érdekében.

Röviden: a házasság a legszorosabb és legmélyebb szeretetkapcsolat ember és ember között, ami egy olyan szövetség, mely az addigiak elhagyásával és felszámolásával indul. Ez tehát nem azt jelenti, hogy cserben hagyjuk szüleinket, vagy barátainkat, hanem azt, hogy sorrend csere történik a szívünkben. Eddig talán ők, de ezután szerelmünk, házastársunk válik legfontosabbá számunkra. Mindezt tudva, milyen szomorú, amikor a férj vagy a feleség nem tud elszakadni pl. az édesanyjától. Vagy az is, ha a szülők folyton beleszólnak az ifjú pár életébe, s ezzel állandóan átlépik a legszentebb határokat, ahova nem léphet be senki. Az is komoly hiba, amikor a férj, vagy a feleség kipletykálja párját a barátnőinek, vagy a barátainak. Ezek az esetekben mind-mind ennek a legszorosabb szövetségnek az elárulásai.

Akárcsak az, amikor valaki egy barátot, egy hobbyt, egy időtöltést, egy szórakozásfajtát, egy iskolát, egy munkahelyet, a karriert, vagy bármit fontosabbnak tart élete párjánál. De sőt, ha a szüleit, vagy a gyermekeit fontosabbnak tartja, az is! Hányszor megtörténik, hogy (pl.) a férj hasonlítgatja feleségét az anyukájához, s ezt meg azt kritizál benne. De az is mélyen elszomorító amikor egy nő jobban szereti gyermekeit mint férjét, magának mondogatván, hogy "de hát én ANYA vagyok!". Ezek a nők és ezek a férfiak azt felejtik el, hogy a legszorosabb kötelék nem a gyermek-szülő viszony, hanem a házasság. Ahol tehát ilyen hibák vannak jelen, ott ez a második szempont - a legszorosabb szövetség szempontja - nincs meg, így jó házasságról sem beszélhetünk. Szépen mondotta Vikár: "A szerelem két ember műalkotása" Csakhogy nem mindenki képes erre a remekműre!

A jó házasság második szempontja, minden házasságban a legfontosabb alap kellene legyen, amikor felei mindent és mindenkit képesek házasságuk mögé sorolni. Ha kell a szülői házat, a munkát, a karriert, a barátokat a hobbyt és bármit, csakhogy ezt a legfontosabb szövetséget létrehozzák és fenntartsák.
Ugyanakkor fontos a megfelelő egyensúly, hiszen a házasság célja nem lehet az önző boldogság, hanem "kifelé cselekvő" céllal kell rendelkezzen.

Egy fontos igazság viszont az, hogy semmi értelme sincs az elhagyásnak, ha az ember nincs felkészülve egy életen át tartó ragaszkodásra. A társra találást és a legszorosabb szövetségkötést a ragaszkodás kell kövesse és elmélyítse. A ragaszkodás több mint a hűség. Nem csak egyszerűen annyit jelent, hogy az ember hű a másikhoz, hanem azt is, ragaszkodik, vágyakozik, igényeli a másik társaságát, közelségét. Érdekli véleménye, gondolatai, érzései. A ragaszkodás intenzívebben fejezi ki azt, hogy "soha el nem hagylak", mint a hűség, hiszen a hűség tisztán morális tényező, míg a ragaszkodás a morális tényezőn túl érzelmi is.

                                                                                                                                 (Forrás:Zolo)

További tanácsainkat a logóra kattintva olvashatod: