vissza a térképhez >
bejelentkezés regisztráció

 

  

Az eljegyzés


Miután a szülőknek is bejelentették a fiatalok szándékukat, egy ünnepi alkalmat szerveznek, amelyen a két család találkozik és az ő jelenlétükben húzza egymás kezére az  eljegyzési gyűrűt az ifjú pár. Lehet egy ünnepi alkalomhoz (karácsony, születésnap, stb) kapcsolni ezt az eseményt, de bármilyen más időpont is alkalmas lehet. Az eljegyzés alkalmával hivatalosan is bejelentik a fiatalok  családjuknak, hogy közös jövőt terveznek,  és ennek kifejezéseként gyűrűt váltanak. Ekkor már célszerű  megbeszélni az esküvő várható időpontját is.

Az eljegyzést legtöbbször a lányos háznál szokták tartani, de gyakran előfordul, hogy egy étteremben szervezik meg az ünnepi alkalmat. Elterjedt szokás az is, hogy a menyasszony szüleinél történik az eljegyzési étkezés, de az italokról a vőlegény szülei gondoskodnak. A vendéglátó szülők mindenképpen ismertessék a meghívott  vendégekkel az eljegyzési ebéd, vagy vacsora módját. Az italok bevásárlásánál gondoljanak a gyerekekre is, és semmiképpen ne felejtsék el a pezsgőt, amellyel koccinthatnak a fiatalok boldogságára!

Erre az eseményre az ifjú pár szüleit, testvéreit és nagyszüleit szokás meghívni. Gyakorta előfordul, hogy az örömszülők nem is ismerik egymást, így a bemutatkozásra is jó lehetőség az eljegyzés.

A vőlegény virággal érkezzen! Vörös rózsacsokorral, esetleg a lány kedvenc virágaiból összeállított csokorral fejezze ki szerelmét!  Köszöntse egy-egy csokorral a két édesanyát, (a vörös rózsán kívül adhat szinte bármilyen virágcsokrot) esetleg a nagymamákat is, valamint  udvarias gesztus a többi jelen lévő nőnek is egy-egy szál virággal kedveskedni. A virágot már az érkezéskor az ajtóban át lehet adni, nem kell vele feltétlenül megvárni a lánykérést. Ha étteremben történik az esemény, a virágajándékozásra ugyanazok a mérvadóak.
Először természetesen a fiatal párnak és szüleiknek illik megérkezni, majd azután a többi vendégnek. A meghívottak a menyasszonynak vigyenek virágot, eljegyzési ajándékként pedig valami lényegesen csekélyebbet, mint az esküvőn, de mindenképpen valami olyat, ami az ifjú párnak közös ajándék. Ilyenek például a dísztárgyak,  vagy egy szép Biblia.

Célszerű ültetési rendet készíteni, de ha ilyen nincs is,a fő helyen az ifjú pár üljön egymás mellett, közvetlen mellettük — nem velük szemben! — szüleik. A lánykérés megerősítése, illetve a jegyesség bejelentése történhet a vacsora megkezdése előtt, vagy az ünnepi torta felbontása előtt. Ezt előre  meg kell beszélni. A lánykérést mondhatja maga a vőlegény vagy — régi módi szerint — az ô apja. A lány apja pedig — ugyancsak rövid köszöntővel —, áldását adja a frigyre.  Ezután következik a pezsgős koccintás és a gyűrű felhúzása,  amit a jegyességkor a balkéz gyűrűs ujjra húznak fel, s majd az esküvőn húznak át a jobb kézre.
 A gyűrű felhúzását  csók és tortabontás követi.

Mire lehet még jó alkalom az eljegyzés?

a két ifjú szüleinek megismerkedésére
az esküvő megtervezésére
a fiatalok egymás szüleivel ekkor megihatják a pertut
ettől kezdve anyukának, apukának szólíthatják egymás szüleit (bár manapság már a keresztnevén szólítás is megszokott).
megbeszélésre a jövőt illetően, mint például, hogy hol lakjanak a fiatalok.

Amit nem szabad elfelejteni

Az eljegyzést semmilyen törvény nem írja elő, ám felbontása esetén jogi következményekkel járhat. Meghiúsulása esetén visszakövetelhetik az egymásnak adott ajándékokat, valamint a jelentősebb anyagi beruházás visszakövetelhető, ha a másik fél a felbontásra okot ad, vagy ha a jegyességet felbontónak nincs jelentősebb oka a szakításra. Ilyen nyomós ok lehet nem csupán a hűtlenség, de például nagyobb betegség eltitkolása is.

A jegyesség egy felkészülési időszak az eljövendő házasságra, melyben a szerelem, szeretet, hűség kiteljesedik és két ember sorsa eggyé válik. Szívből kívánjuk, hogy így legyen!

 

Vélemények

#1 Timcsi 2010-04-15 22:38:22
Nagyon sok segítséget kaptam a szokásokról.Jó ötletnek tartom ezt az oldalt.

Válasz erre
Vélemény hozzáadásához be kell jelentkezned!