vissza a térképhez >
bejelentkezés regisztráció

                                                                                          


Bibliai idézetek esküvői meghívóba


 

"Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír.
Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja.
Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni."
(Énekek éneke 8:6)

             “Megtaláltam azt, akit az én lelkem szeret.”               

 (Énekek éneke 3:4)

"Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez."

(Péter I. 4:8)

 "Ezért elhagyja a férfi atyját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté! Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybe kötött, ember el ne válassza."
(Máté 19:5)

 

"Ha szeretjük egymást, Isten szeretete lakik bennünk és az ő szeretete lett teljessé bennünk."
(IJános 4:12)

"Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek;
amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.
Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok,
ha egymást szeretni fogjátok."
(János 13:34-35)

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha."
(Pál apostol/ IKor.13)

"Mint almafa az erdői fái közt, olyan szerelmesem a legények közt...
Mint lilom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt..."
(Énekek éneke)

  

„A kedvesem az enyém, s én az övé vagyok.”
(Énekek éneke 2:16)

„Milyen szép vagy és milyen igézetes! Szerelmem, gyönyörűségem!”
(Énekek éneke 7:7)

"Ez a nap az, melyet az Úr szerzett, vigadozzunk és örüljünk ezen!"
(Zsoltárok 118:24)

"Örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek."
(Ézsaiás 65:18)

"Örülj és örvendezz, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr"

(Jóel 2:21)

"Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt"

(Zsoltárok 118:23)

"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása."

(Jakad 1:17)

 

"Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki Őbenne bízik!"
(Zsoltárok 34:9)

"Ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg, néped az én népem, és Istened az én Istenem."
(Ruth 1:16)

  

"Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik felemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli fel senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek, de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellen. A hármas fonál nem szakad el egyhamar."   
(Prédikátor 4:9-12)

 


 

  Különleges, exkluzív Bibliák esküvőre, eljegyzésre:

   
     

 

Esküvői ajándék ötletek


Ehhez a linkhez még nem írt senki véleményt. Legyél Te az első!

Vélemény hozzáadásához be kell jelentkezned!