vissza a térképhez >
bejelentkezés regisztráció
 
 

Étkezési etikett


A teríték

Az asztalterítő textilből készüljön és 20 cm-re lógjon le az asztalról.

A szalvéta harmonizáljon a terítő színével. A szalvéta  a tányér baloldalán fekszik. Ha hajtogatással alkotunk valamit belőle, tehetjük a tányérba, vagy a tányér elé is.

A tányérok elhelyezése: a lapos tányéron  leveses tányér. Ha előétel is szerepel, akkor a lapos tányéron kistányért helyezzünk el.

A kés a tányér mellett jobb oldalon, élével a tányér felé.

A villa baloldalon, hegyével felfelé néz.

A kanál a kés mellé jobb oldalra, esetleg a tányér elé kerül a kiskanállal együtt.

Savanyúságos, kompótos tálka a tányér bal oldalára kerül.

A poharak a tányér jobb oldalán helyezkednek el. A fogyasztás sorrendjében - jobbról balra haladva - a vendég jobb kezéhez vannak állítva. Első helyen - a kés hegyénél - mindig a vizespohár van, mellette jobb felé a pezsgőspohár, vagy konyakos pohár, ezután a vörös és fehérboros poharak következnek, s ha az aperitifet is asztal mellett fogyasztják, a legkisebb (pálinkás) pohár zárja a sort.

Különleges evőeszközök :


Halkés és halvilla  a rendes kés illetve villa mellett fekszik. A halkés kissé lapátszerű „pengéje” életlen, hogy a vendég ne vágja el a szálkát. A villa is nagyobb felületűre van kiképezve. A halételeken kívül békához, a nem egészben felszolgált halételekhez is ezt adják.

Rákkés és rákvilla: A rákkés hegyes, közepe táján ki van lyukasztva, hogy a rák ollóját ennek a lyuknak a segítségével törje le a vendég. A rákvilla kifelé tartó hegyes és kétágú.

Homár villa: Nyele kanálkiképzésű, hosszú eszköz, a végén két kis villaszerű heggyel.

Kaviárkés: lapátszerű, lekerekített életlen kés

Vajkés: a kaviárkéshez hasonló, de a penge hátsó felületén bemetszéssel készült, hogy a vaj kenéskor a kenyér egyenetlenségét követni tudja.

Sajtkés: pengéje felfelé ívelt, hegyes vége van

Csirágfogó, a spárgához

Csigafogó és csigavilla• osztrigavilla• fondüvilla


Uzsonna, reggeli kisebb tányérokkal. Jobbra a csészealj és a csésze. A kávéskanál a csészealj jobb oldalán. Étkezés közben mindig a csészealjra tegyük a kiskanalat, nehogy összepiszkítsuk a terítőt.

 

      

Ültető kártya

Amikor nagyobb társaság van együtt, érdemes ültető kártyát készíteni. Ezek stílusban, színben és hangulatban harmonizáljanak az eseménnyel és a terítékkel. Lehetőleg olyanok kerüljenek egymás mellé, akiknek az érdeklődési köre hasonló, vagy megegyezik. A párok (jegyesek) kerüljenek egymás mellé

Étkezés

Az evőeszközöket nem illik tisztogatni, egymáshoz súrolni!
Amennyiben folytatjuk az étkezést, a tányér peremére helyezzük az evőeszközt, ha végeztünk, egymással párhuzamosan, nyelükkel jobb kezünk felé fordítva fektessük el a tányéron.
Ne a kanál oldaláról szürcsöljük az ételt, hanem hegyével fordítsuk magunk felé a kanalat, úgy közelítsünk a szánkhoz. Ne az egész kanalat vegyük szánkba. A kanalat ne nyaljuk le!
A villára csak annyi ételt helyezünk, amennyit könnyen a szánkba tudunk helyezni. A villát úgy megpakolni,  hogy alig fér a szánkba, illetlenség.
A kés sohasem érintheti a szájat, szájba venni, lenyalni kirívó modortalanság.
Húst, tésztát nem illik kanállal enni.
A tányért ne döntsük meg!
A csészében tálalt levest a csésze aljából ki lehet inni.
Az evőeszközökkel a lehető legkisebb zajt okozzuk!
Zárt szájjal együnk!
A kenyeret az asztalnál törjük, nem harapjuk! (Kivétel a szendvics.)
Lekvárt, vajat, felvágottat, stb. ne a saját evőeszközünkkel szedjük ki, hanem amit hozzá adnak, azzal szedünk a tányérunkba. Innentől a saját evőeszközünkkel folytatjuk az evést.
Hal evése általában két villával történik.
A húst ne szabdaljuk darabokra, csak vágjunk belőle falatonként.
Csirke (vagy apró szárnyasok) csontját kézbe vehetjük és leehetjük róla a húst. Libacombot vagy karajt természetesen nem veszünk kézbe.
Virslit ehetünk kézzel, azonban debrecenit csak késsel-villával!
Rizst villával eszünk.
Kompótot kanállal fogyasztunk!
Gyümölcsöt, ha gyümölcskést is kapunk hozzá, vágjuk fel, ne harapjuk. Mandarint, narancsot meghámozhatjuk. Szőlőt szemenként együnk.
Kávét, teát ne kanalazgassunk, igyuk meg! (Előtte a kanalat vegyük ki!)
Cukortartóból a cukrot a bele helyezett kanállal vegyük ki!
Tortát, krémest tortavillával, kiskanállal együnk! Kalácsot, apró süteményt kézbe vehetünk!
Mindenféle süteményhez használjunk tányért.
Fogvájót szükség esetén használható, de takarjuk el kezünkkel a szánkat!


Ital

Az aperitif feladata az étvágygerjesztés, ez rendszerint tömény ital (cseresznye, barack, körtepálinka), koktél, Martini, Cinzano.

Sört sörös pohárból, korsóból, füles pohárból igyunk! Nem szokás vele koccintani, de mivel eltelt a száz  év, most már szoktak. (Haynau sörrel koccintott az Aradi Vértanúk kivégzésére, ezért megfogadták a magyarok, hogy száz évig nem koccintanak sörrel.) Sört nem illik utántölteni. 8-10 Celsius fokos hőmérséklet a legideálisabb.

Bort csak jó minőségűt igyunk! Lehet vörös, fehér, édes, félédes, vagy száraz.

Alapszabály:
Előételekhez – száraz fehérbor
Halakhoz – félszáraz fehérbor
Szárnyas sültekhez, fehér húsokhoz,  zöldfűszeres étkekhez, salátákhoz – fehérbor illik
Fehér húshoz -  édeskés, fehér pecsenyebor vagy könnyű vörösbor
Nehéz ételekhez, vörös húsokhoz –  vörösbor
Sajthoz – könnyű vörösbor
A desszerthez – édes likőr vagy aszúbor illik.
Izgalmas ízhatások érhetők el, ha megtörik a szabály, ehhez azonban szakértelem szükséges.

A fehér borok 8-14 fokra hűtve a legfinomabbak, a vörösbort szobahőmérsékleten, kb 18 celsius fokon fogyasztjuk. A borospoharat sose töltsük tele. Bort  rátölteni szabad!  Állva, egy kézzel töltsünk. Nő ne töltsön alkoholt!

Pezsgő. Különleges események, ünnepek itala. Pezsgővel szokás köszöntőt mondani. Ilyen esetben  ez az aktus az étkezést megelőzi. Természetesen szabad étkezés közben is pezsgőt fogyasztani. A pezsgő jéghidegen a legízletesebb, ezért étkezés közben is hűteni kell (pezsgősvödörben, jégben).

 További illemtani szabályok...

 


Vélemények

#1 Mutyikám 2011-02-10 21:13:08
Helló, annak is aki az oldalt szerkeszti,és minden más ide látogatónak!-Bélától.. Figy! Lényegében csak kizárólag azért regeltem, h fel vessek egy kérdést: miszerint mind szép és jó amit ebben a témában írtatok, csak h nekem egy rész hiánya feltűnt.És erre a kapcsolatommal való összeszólalkozás alkalma világított rá. Kérdezni szeretném: amennyiben le ültünk az asztalhoz,ugye - jó étvágyat kívánunk. Nos ,ha lennétek kedvesek eme téma körről is pár szót ejteni.Az sem baj ha csak nekem adtok választ a privát levelezőimre ,amit a regisztráláshoz be írtam. Segítsetek ,kérlek: ha az illető készítette az ételünket, esetleg ő hozta, de el kezdenénk enni- bunkóság az ha jó étvágyat kívánok neki?..mármint ,ugye az a sajátja.. vagy tehetem nyugodtan,mert ez mindössze 1 általános udvariassági gesztus? Dogozzuk miszlikké és elemezzük ki! köszönném!

Válasz erre
#2 Mutyikám 2011-08-08 10:11:43
Szeretném fél év távlatából a témát ismét felhozni:Amennyiben az illető készítette az ennivalót,és a másik "jó érvágyat "kíván az étkezés kezdetekor annak az illetőnek aki dolgozott az előállításán v esetleg hozta az általa készített ételt,az neveletlenség?Reménykedek abban h valaki adminként nézi és visszaolvassa a posztokat,s ha tud:válaszol a kérdésemre..addig is várok még türelmesen.Béla üdvözletét küldi

Válasz erre
#3  2011-08-08 14:02:52
RE: #2
Kedves Béla! Bocsánat, hogy csak most jelentkezünk, elkerülte kérdésed figyelmünket. Jó étvágyat általában a vendéglátó, vagy a pincér szokott kívánni, miután elhelyezte az asztalon az ételt. Ha ezt nem tette meg, ő volt az illetlen. Baráti társaságban ( főleg, ha az ételek több helyről érkeztek) bárki kívánhat elsőként "Jó étvágyat"! ez egy udvariassági gesztus. Randevún illik megvárni, míg a hölgy megkezdi az étkezést és akkor "Jó étvágyat!" kívánni neki, amit a hölgy viszonoz (hiszen a férfi hívta meg a hölgyet). Esküvőn, vagy díszvacsorákon az erre felkért, vagy köszöntőt mondó személy kíván "Jó étvágyat!" és ezután kezdi meg mindenki az étkezést. Eléggé miszlikre szedtük? :-) Kérlek jelezz, ha még többre vagy kíváncsi.

Válasz erre
#4 Mutyikám 2011-08-08 20:18:56
Hurrá,örülök!-köszönöm. Nos,az alap szitu az volt,amiből morci lett h a kisasszony hozott ennivalót,amit ő készített még náluk,és én pedig amikor leültünk(ki osztva ketté az adag)az otthonról jött szokás alapján jó étvágyat kívántam(x,h most akkor már nekikezdett-e v még nem)Mire közölte velem h ezt ő hozta,ne kívánjak jó étvágyat,mert udvariatlan.Az lenne amit szeretnék megtudni,h mivel vadidegenek is kívánnak egymásnak akárhol jó étvágyat,függetlenül h ki honnan hozta,v kapta..helytelenül jártam-e el?Amennyiben ő általa készített és elhozott ételt esszük,akkor kussban kéne maradnom..esetleg csak azután viszont kívánnom ha ő megtette?Nekem ez í furcsa,mert otthon olyan közvetlenül voltunk eddig ebben a dologban,meg sem fordult a fejemben h lenne sorrend.Abból indultam ki h ez 1 jóindulatú gesztus..Japánban is alkalmazzák,pedig ők aztán igen érzékenyek és hamar sértődnek,mégis ha valakit enni látnak, -biztatják.Itterasai..Köszönöm ha erről az oldalról is kielemezzük! Bélás

Válasz erre
#5 Dr Szív 2011-08-19 13:31:22
Nem jártál el helytelenül egyáltalán ebben az esetben. Ez egy közvetlen baráti gesztus volt a részedről. Viszont ha ennyire sértődékeny és érzékeny a hölgy, akkor légy vele óvatos, mert elképzelhető, hogy egyéb gondok is lesznek vele...

Válasz erre
Vélemény hozzáadásához be kell jelentkezned!